Lontov - Történelem

A falu rövid története

Lontó község első okleveles említése 1236- ból való, amkoris Lumptov alakban fordult elő az alábbi szövegkörnyezetben:„…viam que ad Lumptov“. Az okiratból megtudjuk többek közt, hogy
„A Hontpázmán nemzetségből származott család első ismert tagja Pongrác, akinek Kázmér nevű fia 1236-ban visszaadja a dömösi dékánnak a Csepel nevű földet, amely Lontó-Szete-Tésa között feküdt“.
Egy 1276-os oklevélben Lomptou néven szerepelt a falu. Az okirat tulajdonképpen IV. László rendelkezése, melyben közli, hogy Kázmér comes fiainak: Pongrácnak és Péternek visszaadta lontói birtokukat. 1364-ben Lonthou alakban írják a falu nevét. Egy 1473. évi oklevél Possessio Lonto nevű birtokról szól, melyet Lévai Cseh Péter erdélyi vajda zálogul nyert Zsigmond királytól.
A Mohács előtti időszakban a Kissallói, a Szécsényi, a Lévai Cseh, az Ujlaki és az Országh családok uralták a falut. A török korszakról Blaskovics Józseftől szerezhetünk információkat, aki közli az Újvári ejálet török adóösszeírásait. Innen tudjuk, hogy Lontó a Honti náhijebe (járásba) tartozott, s évi 8500 akcse adót fizetett. 42 fejadófizető személyt és 20 háztartást írtak itt össze. Fejadót csak a felnőtt férfiak fizettek, s egy háztartásból 50 akcse adót hajtott be a török. A lontóiak ezenkívül fizették a búzatizedet, 180 kiló után 3600 akcsét, a kétszeres tizedet (keverék gabona), a méhkas-, a lencse- és a borsótizedet, s többek között a must és a halfogás utáni tizedet, a fa- és a szénadót.
Ifj. Palugyay Imre 1855-ös monográfiája szerint a falu határa 3413 hold, ebből 1501 hold a szántó, 1463 az erdő, 291 a rét, 286 a szőlő és 95 hold a legelő. A faluban ekkor 12 urasági, 7 telkes és 27 kertes zsellérház volt. Egy tanítólakkal is rendelkezett a község. 624 lakosából 579 volt a magyar, 2 a szlovák nemzetiségű. Római katolikus 520, evangélikus 29, református 36, zsidó 39. 1721-ben a községben a vármegye is tartott közgyűlést.
A második világháború után az uradalmi földek az állami gazdaság használatába kerültek: kb. 1717 hektárnyi nagybirtok.1956-ban a magángazdák földjét is elvették, s mintegy 460 hektáron megalakult a szövetkezet.

Néprajz

Szabó István 1921-ben így emlékezik meg a faluról: „Lontai község ez jobban uradalmakból tevődött össze. Volt itt majdnem 11 olyan uradalom, amelyik cselédet tartott. Legnagyobb a Beöthy-féle volt, melyet a húszas években egy Nágel nevű úriember birtokolt. Neki több mint ezer katasztrális holdja volt, és 40 cselédcsaládot tartott. A Farkas- hegyi birtokon nyolc család lakott, valamennyinek volt egy-egy szobája és egy közös konyhája.“
A cseléd a házon kívül kapott még két ár zöldségeskertet, 900 öl kukoricaföldet, s minmden fertályban (negyedévben) 150 csehszlovák korona készpénzt. Tarthatott továbbá sertést, nyulat és kacsát is. A cselédszerződést Mindenszentekkor kötötték egy évre.
Igen sok zsellér élt a községben. A zselléreknek „egy darabka“ földjük és „szőlőcskéjük“ is volt. Napszámba jártak, nyáron aratni szegődtek. Farsangi időben volt az aratófogadás; az aratógazda jelenlétében kötötték a szerződést valamelyik uradalomban. Körülbelül húsz pár arató tartozott egy aratógazda alá. A 20 század első évtizedeiben „tizegyikér“ arattak, vagyis minden tizedik mázsa gabona volt az aratópáré. A szerződés értelmében három hétre „kosztot“ is kaptak: egy-egy pár 3 kiló szalonnát, 2 kiló zsírt, 6 kiló húst, 25 kiló lisztet, cukrot és mákot. Ha az aratás három hétnél tovább tartott, ugyanezt ismét megkapták. Kezdéskor virágcsokorral kötötték át a „nagyságosúr“ karját, aki ezárt áldomást fizetett. Végzéskor díszes aratókoszorúval mentek a földesúrhoz, hogy megvendégelje őket.
A településnek volt egy disznópásztora, aki szolgálatáért gabonát, karácsonykor és húsvétkor egy cipót vagy kalácsot és bort kapott. A községnek kanászháza is volt egy kis konyhakerttel. A bakter a zsellérek közül került ki, este tíztől hajnali kettőig teljesített szolgálatot.
A régi szokások közül emlékeznek a pásztor karácsonyi aprószent hordozására, a szentiványi tűzugrásra és a kiszehajtásra. A virágvasárnapi szentelt barkát az eresz alá tették, vihar előtt „sütőlapátot és szénvonót“ helyezték el keresztben az udvaron. Hatásosnak vélték a vihar előtti harangozást is. Főleg az a kis harang volt hatásos, melyet a hagyomány szerint egy legelésző bika szarvára akadva találtak valamikor.
Szokásban volt a halotti tor, melyen juhpörköltet és mákoskalácsot szolgáltak fel. Egy helyet üresen hagytak a halott részére.
Jellegzetes viselete nem volt a falunak. A múlt század húszas- harmincas években a fiatal asszonyok vastag selyemszoknyát hordtak köténnyel és blúzzal, fejükön „fityulával“. Mikor az első gyerek megszületett, ez lekerült a fejről.
Régi dűlőnevei közül ma is ismert a Lázak, a Litas, a Farkas-hegy, a Hársas, a Vadalmás, a Dutkás vagy a Csárád.
A falu környékén volt a hajdani falu Kesztóc vagy Kestuz. 1240- ben oklevél említi.